Áprilisban eladtam a régi lakásomat, és május környékén vettem egy újat. Újat, mármint számomra újat, mivel az egész lakás a padlótól a plafonig teljes felújításra szorul. De tényleg. Csak eddig 65 zsák sittet hordtunk le a 3. emeletről, lift nélkül.
Tudom, sok helyről hallom, olvasom, azt hogy most nem szabad lakást vásárolni. Nem jó befektetés. Az én számításaim szerint az. Ha a jelenlegi banki kamatokkal számolok szinte semmit nem keresnék. Ha befektetési alapba, vagy netán tőzsdébe teszem a pénzem, akkor jóval magasabb kockázatot vállalok. A lakás számomra egy olyan befektetés, aminek a hasznát élvezem miközben használom. Amíg a lakásomban lakom, addig sem kell albérletet fizetnem. De az elsődleges szempontom nem a pénz szerzés hanem az volt, hogy olyan lakást találjak amelyben szeretek majd élni. Szerintem így éri meg lakásba fektetni.
Mindezek mellett azt remélem, hogy szépen lassan már megtalálta az alját az ingatlanpiac, és innen, ha komótos sebességgel is, de már csak felfelé vezet az út. Ha így lesz, akkor úgy fogok keresni amikor eladom a lakásomat, hogy közben nem volt kiadásom az albérletre. Az egyetlen beruházás ezen kívül amit szívesen választanék az a saját vállalkozás lenne, de azt csak a biztonsági tervem megvalósítását követően. A biztonsági tervem a lakásom. Ha van hol laknom, és az már ki van fizetve, akkor azt követően már bátrabban merek kockáztatni.
Viszont azt már megtanultam, hogy csak szorgalommal lehet megtérülést, netán profitot várni bármilyen üzlettől is. Azt gondolom, hogy ez alól nem lesz kivétel a lakás sem. Tehát inkább olyan lakást választottam, ami a jelenlegi piaci ár alatt van, viszont teljes felújításra szorul. Persze nem azért választottam ilyen lakást mert rengeteg időm van, vagy mert mazochista vagyok, és a korábban említett 65 zsákot akkora nagy öröm volt lehordani negyedmagammal a harmadik emeletről. Hanem azért mert azt gondolom, hogy ha egy felújításba helyesen fektetem a pénzemet, akkor annak meg lesz az értéke is a lakásban, melyet remélhetőleg a későbbi eladási árban is tudok érvényesíteni. Majd meglátjuk, hogy ebben mennyire lesz igazam. De addig is, maradnak a zsákok, a bontás, az építés, a vállalkozók összehangolása, a kötélhúzás a közös képviselővel, a fejtörés, és néhány álmatlan éjszaka. Remélem megéri majd!